Mint ahogyan azt már a barátkozós portál felületén volt szerencsém megjegyezni, itten kérem tényleg németül beszélnek. Ez az állapot- miután német tudásom némileg hiányosságokkal terhelt- már megérkezésem előtt is aggasztott valamelyest. Az itt lét első egy-két napja tovább fokozta ezt az amúgyis remek hangulatot. A harmadik napon azonban megcsillant a remény, hogy egyszer én is fogok tudni emberi módon kommunikálni németül és azóta a helyzet napról napra javul. Egyszóval a mai etapban a német és egyéb nyelvekről lesz, és persze sok minden másról is ami körülöttük van!
Korábbi török tapasztalataimra alapozva, úgy döntöttem, hogy a nyelvtanulással szemben elsőbbséget élvez a szociális háló kialakítása az első napokban. Ennek érdekében két dolgot határoztam el: hozok magammal egy üveg vodkát otthonról, illetőleg eleinte nem próbálkozom a lehetetlennel (vagyis, hogy németül komolyabb diskurzusokba keveredjek), inkább könnyed angol csevej révén építem fel göttingeni kapcsolatrendszeremet. Az első döntésemmel igen nagy sikert arattam újdonsült lakótársaim körében, a második pedig tényleg megkönnyítette az itteni beilleszkedést. Mindezek mellett már az első itt töltött éjszakámon beszéltem pár percet németül. Úgy esett ugyanis, hogy megérkezésem napján egy kisebbfajta (kb 40 fős) házimulatság volt éppen szerény hajlékunkban, aminek a székhelye később valahogy áttevődött egy másik kollégium egyik konyhájába és hajnal háromkor azon kaptam magam, hogy nagyobb mennyiségű lengyellel, egy-két ukránnal és egy nagyon kedves őrült kínaival italazom, miközben a társaság egyik fele lengyelül dumált (egyébként ha két lengyel összekerül egyből elkezdenek lengyelül beszélni, és mivel időm nagyobb részét lengyelekkel töltöm, lehet mire hazaérek jobban megy majd a lengyel,mint a német...) a másik fele pedig németül. Ugyanis vannak olyan galád népek errefelé, akiknek mindig is a német volt az első nyelvük, így jóval jobban és könnyebben beszélik, mint az angolt. Szerencsére eddigre már italoztam annyit, hogy fejlődjenek nyelvi képességeim (ha bármilyen idegen nyelvet fogok egyszer tanítani, biztos hogy itatni fogom a hallgatóimat beszédgyakorlatok előtt...), így nagyobb problémák nélkül lezavartam egy kisebb beszélgetést a fent említett kínai sráccal, aminek a hallatán vélhetően minden jóérzésű német anyanyelvű ember elsírta volna magát. Azonban azt már régóta megtanultam, hogy ilyen kicsinységekre nem szabad adni, a lényeg, hogy célba jusson az információ. És ez meg is történt. (Na jó először úgy értette, hogy én vagyok török, és csak hosszasabb magyarázkodás után értette meg, hogy turkológiát tanulok, de megoldottuk ezt is.)
Az ezt követő napokban a sok nyelvi nehézség mellett, azért volt mindig némi sikerélmény is . Például az idegenrendészeten az egész beszélgetést németül folytattam le a tisztviselővel, mikor be kellett jelentkeznünk. Nagyon büszke is voltam utána magamra, igaz a dolog élvezeti értékét némileg rontotta, hogy a végén angolul kért meg, hogy írjam alá a papírt...
Aztán most hétfőn eljött a nagy nap, mikor már nincs tovább: eldől mennyire is tudok németül. A helyzet ugyanis az, hogy Göttingenben minden külföldi hallgatónak lehetőséget biztosítanak egy ingyenes nyelvtanfolyamra az egyetemen, azonban ehhez meg kell írni egy nyelvi felmérő tesztet. Némi izgalomra adott okot, hogy egy félév alatt kb két szintet lehet fellépni, ami azt jelenti, hogy ahhoz hogy a félév végére célul kitűzött B2-es szinten legyek (ez a hagyományos középfokú szint), legalább A2-es szintre (alapfok) kellett megírnom ezt a csodát. Az egyetemi vizsgáimmal kapcsolatban az elmúlt pár szemeszterben összesen nem izgultam annyit, mit emiatt a nyelvi felmérő miatt a múlt hétvégén. Sajnos ez az a fajta izgalom volt amitől csak nyugtalan lesz az ember, és nem az a fajta amitől elkezd tanulni... Azért végül vasárnap csak nekiültem, hogy átnézzek ezt-azt, de így is úgy indultam el hétfő reggel itthonról, hogy itt az ideje átélnem az első megalázó kudarcélményemet Göttingenben.
A számítógépes teszt megírása körülbelül fél órát vett igénybe, és amíg a gép az eredményemet számolta átestem pár kisebb szívrohamon. Amikor megláttam, hogy 59% lett, azt hittem sírva fakadok...aztán megláttam a következő sorban, hogy ez a B1-es szintet jelenti.
(Szeretlek blog.hu... némi családdal való beszélgetés erejéig megszakítottam az írást egy fél órára, majd mikor visszatértem befejeztem a bejegyzést. Mikor a mentésre nyomtam kilépett és a szöveg fele azóta valahol az éterben...nem baj, újra írjuk)
Később az is kiderült, hogy mindössze egy százalékkal maradtam le a B2-es szinttől... mindenesetre ezután egy kisebb győzelmi táncot lejtettem az épület előtt az egyetemi közönség és itteni barátaim legnagyobb örömére.
Azóta a fejlődés folyamatosnak mondható nagyjából. Mindenesetre az igazi áttörés két napja történt meg, mikor egy teljesen új társasággal ebédeltem, akik csak németül beszéltek. Felvettem ilyenkor szokásos, nagyon okos arckifejezésemet (az "igen pontosan értem miről beszélsz és nagyon megfontolt véleményem is van a témában, csak éppen nem akarom elmondani" típusút). Azonban egy fél óra múlva - lehet az evés terelte el a figyelmemet, vagy az előző este miatti fáradtság - azon kaptam magam, hogy nemcsak tényleg értem őket, de már egy jó ideje csevegek velük németül. Ettől annyira megilletődtem, hogy egy darabig el is hallgattam, de aztán gondoltam ha már egyszer megy, akkor menjen csak. Azóta nagyjából a hétköznapi dolgokban eldiskurálgatok. Még mindig borzalmas nyelvtannal és kevés szóval, de beszélek. Magamat ismerve még kb két vagy három hét kell az első fájdalmasan rossz német szóvicchez. Ha pedig az meg van, akkor már minden meglehet. Annyi biztos, hogy jövő héttől heti négyszer másfél óra németem lesz. Szerintem nem lesznek itt gondok :)
